Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

Laura Guadalupe Zapata Miranda (Mexikóváros, Mexikó, 1952. július 31.) népszerű mexikói telenovella-színésznő. Guillermo Zapata ökölvívó és Yolanda Miranda Mange gyermeke, a szintén ismert énekesnő, Thalía féltestvére. Érdekesség, hogy Thalía egyik unokatestvérével (Ernesto Sodi Pallares egyik fiával) kötött házasságot, ezért Mexikóban Laura Zapata (de) Sodinak is hívják. A nemzetközi köztudatba telenovella-szerepeivel került be, amelyekben főként a gonoszt alakította.

2002 szeptemberében féltestvérével, Ernestina Sodival együtt egy szervezett bűnbanda elrabolta, amikor egy színházi előadásról tartottak autóval hazafelé. Az emberrablók a források szerint ötmillió dollár váltságdíjat követeltek. A színésznő a Sodi család tiltakozása ellenére 2004-ben színdarabra vitte az emberrablás történetét, aminek következtében kapcsolata Thalíával és a többi féltestvérével megromlott.

 

 

 

 

Kép Maite Perroni, (1983. március 3.) mexikói énekes-színésznő karrierje során jelölték már Latin Grammy-díjra a RBD-ben való közreműködéséért.

Maite csak 11 hónapos volt amikor családja Guadalajaraba költözött, apja munkája miatt, (Javier Perroni). A Perroni család 12 évig élt ott. Két fiatalabb testvére van Adolfo aki 3 évvel fiatalabb és Francisco aki 9 évvel fiatalabb nála. Maite a színészetet Televisa 's Centro de Educación Artistica tanulata. Egyik kedvenc hobbija a görkorcsolyázás. Első szerepe a Rebeldeben volt. Ő alakította Guadalupe "Lupita" Fernández , egy tizenéves lányt aki nagyon szerény családi körülmények között él. Rebelde 2004 és 2006 között 440 epizódot forgattak belőle. Maite tagja volt a népszerű együttesnek a RBD-nek. 2008 megkapta a Cuidado con el Ángel, (Árva angyal) főszerepét. A sorozat nagy siker volt, egész Mexikó oda volt érte, később az amerikai Univisión is levetítette. Sok országban levetítették és nagyon sikeres volt. 2009-ben forgatott egy új telenovellát Maite és Eugenio Siller (Pokolba a szépfiúk: Alejandro) főszereplésével a telenovella címe pedig Me Pecado. Maite a Cuidado con el Ángel főszerepéért meg kapta a legjobb fiatal főszereplő díját. Mostanában egy színdarabban szerepel a címe Cena de Matrimonios főszereplő társa Sebastian Zurita.

 

 

 

Kép William Levy, (1980. augusztus 29., Kuba, Havanna), kubai származású szinész és egykori modell. Gyakran nevezik latin-Brad Pittnek.

 

William a legidősebb négy testvére között, mostohaapja 15 éves korában engedélyt adott neki, hogy elhagyhassa Kubát ahonan Floridába utazott, hogy részt vegyen a Barbara Goleman Senior High és hogy folytassa a gyerekkori szenvedélyét a basseballt. William a Business Administration tanult egy sport ösztöndíj segitségével. Két év múlva abbahagyta az iskolát és beiratkozott egy Los Angeles-i színiiskolába amit később Mexikóvárosban folytatott majd szerződött a CEA-hoz és a Televisia-hoz. Részt vett 2 valóság show-ban is. Az egyikben ismerkedett meg élettársával Elizabeth Gutierrez-zel. 2010 nyarán megkérte párja Elizabeth kezét, akitől van már egy 4 éves kisfia (Christopher,Tophy) és egy idén született kislánya (Kylie).

2010.augusztus 17-én vádat emeltek ellene,mert egy 17 éves lány feljelentette nemi erőszak és erőszakoskodás vádjával. A lány azt állítja,hogy a színész többször orális szexre kényszerítette és meg is gyalázta. A lány és édesanyja 2.5 millió dollárra perelte be,de vádalkut ajánlottak neki,hogy 500000 dollár ellenében elállnak a feljelentéstől. Ebbe nem ment bele és William visszaperelte őket. William-nek nem ez az első ilyen pere,korábban egy prostituált rágalmazta azzal,hogy orális kielégítést kért tőle egy Miami-i szállodában. Erről képek is készültek,de William fizetett a hallgatásért. Ezen újabb botránya veszélyezteti pályafutását

 

 

 

Kép Helena Rojo (Mexikóváros, Mexikó, 1944. augusztus 18.–) mexikói színésznő.

María Helena Enríquez Ruiz néven született 1944. augusztus 18-án Mexikóvárosban. Két húga van: Betty és Eugenia. Helena mindig kitűnő tanuló volt. 17 évesen férjhez ment, 18 évesen született egy gyereke, 22 éves korában viszont elvált. Helenának három gyermeke: Patricia, Helena és Leo, és hat unokája van: Vania, Turix, Samantha, Kotan, Alan, Nicolás. Az 1960-as évek elején modellkedni kezde pályafutását. Mexikó egyik legnagyobb reklámügynöksége hamar felfedezte és szerződtette. Ezután kisebb mellékszerepet kapott egy filmben, s elkezdett színművészetet tanulni Carlos Ancirától és José Luis Ibáñeztől. 1969-ben megkapta első főszerepét a Siempre hay una vez („Mindig van egy első alkalom”) című filmben, és ezzel megnyerte az év felfedezetje címet. 24 évesen megismerkedett második férjével, a színész Juan Ferrerával, akivel 11 évig élt házasságban. 1972-ben szerepet kapott az Aguirre, ira de Dios („Aguirre, Isten haragja”) című német nemzetközi kalandfilmben, melyet Werner Herzog rendezett. Az átütő sikert az 1971-es Los cachorros („A kölyökkutyák”) című mozifilm hozta meg számára. 1974-ben főszerepet kapott az Un extraño en su pueblo („Egy idegen a falujában”) című telenovellában. Ezt követte 1977-ben a La venganza („A bosszú”), amely szintén nagy sikert aratott. Ezután Helena a televíziónál maradt és sorra jöttek az újabb szerepek. 1989-ben házasságot kötött Benjamín Fernández üzletemberrel, több mint 30 évnyi szoros barátság után.

 

 

 

Kép Carmen Leticia Calderón León (Mexikóváros, Mexikó, 1968. július 15. – ) mexikói színésznő.

 

Élt Alvarado-ban, Veracruz-ban, Guaymas-ban, Sonora-ban, La Paz-ban és Mexikóvárosban, ahol a Centro de Capacitación de Televisa (a Televisa Oktatási és Képzési Központ)-ban tanult.

Gyermekkori álma volt, hogy színésznő lehessen. Számos színházi darabban és telenovellában játszott. Egyik legnépszerűbb szerepe az Esmeralda volt, amely nagy sikert aratott különösen a kelet-európai országokban.

1997. november 10.-én felségül ment Marco Lopez-hez, akitől 1999. február 25.-én vált el. Majd 2003. márciusában ismét férjhez ment Juan Collado-hoz, akitől két fia született, Luciano és Carlo. Kisebbik fia 2005-ben, Mexikóvárosban született.

 

 

 

 

Kép Fernando Colunga (született Fernando Colunga Olivares, Mexikó, Mexikóváros, 1966. március 3. – ). mexikói színész. Szülei Fernando Colunga és Margarita Olivares. Elismert színész és Mexikószerte férfiideálnak tekintik.

 

Karrierje színészi dublőrként kezdődött több mint 10 évvel ezelőtt. Egyetemi végzettsége van, polgári foglalkozása mérnök. Színészi karrierje az 1990-es évek elején kezdődött, amikor kisebb szerepet kapott a María Mercedes (1992) című telenovellában. Ezt követően a Marimarban tűnt fel, ahol Adrián Rosales szerepét alakította.

Első főszerepét a María la del Barrio (1995) című sorozatban kapta, ami Magyarországon María címen futott. Második főszerepét az Esmeraldában (1997) játszotta, partnere Leticia Calderón volt. A sorozat rendkívül népszerűvé tette Fernandót nemcsak Mexikóban, de abban a 170 országban is, (többek közt nálunk) ahol bemutatták.

1998-ban Carlos Daniel Bracho szerepe következett a Paula és Paulinában. A sorozat óriási népszerűségnek örvendett, Mexikóban a közönség 50%-a követte napról-napra a Bracho család életének alakulását, az utolsó részt pedig a lakosság 70%-a nézte. A Paula és Paulina nemcsak 1998 legjobb sorozata, hanem minden idők legnézettebb telenovellája lett Mexikóban, amit a mai napig egyetlen sorozatnak sem sikerült felülmúlnia.

1999-ben Fernando újabb főszerepett kapott a Nunca te olvidaré című telenovellában, a sorozatot Magyarországon Esperanza címen sugározták. Még ebben az évben szerepelt a Cuento de Navidad-ban, ami egy karácsonyi mininovella volt.

Az Esperanza után az Abrazame muy fuertében (2000) játszotta Carlos Manuel Rivero szerepét. Partnernője Aracely Arámbula volt, a sorozatot María del Carmen címen nálunk is bemutatták. Akárcsak Fernando korábbi munkái, ez a sorozat is hihetetlen népszerűségnek örvendett, a mexikói közönség TvyNovelas díjjal jutalmazta Fernandót.

2001-ben Fer újabb karácsonyi mininovellában szerepelt, a Navidad sin finben. Ennek érdekessége, hogy szerepe szerint egy csúnyácska, szegény férfit játszott.

Ezután Fer hosszabb időre eltűnt a telenovellák világából, a színpadot választotta. A nagy sikerű Trampa de muerte című színházi darabban szerepelt, melyben César Évora játszotta a másik főszerepet.

Fernando 2004-ben tért vissza a képernyőre, amikor szerepelt Carla Estrada kosztümös sorozatában, az Amor realban. Ez a sorozat szintén nagy sikereket ért el, nemcsak Mexikóban, de azokban az országokban is, ahol bemutatták. 2005-ben forgatta az Alboradát, amely szintén kosztümös sorozat. 2007-ben a Pasión című sorozatban szerepelt, partnernője Susana Gonzales volt. Ezt követően Fernando újra eltűnt a nyilvánosság elől, tervei között szerepelt, hogy rendezőként is kipróbálja magát. 2008. augusztus 25-én kezdte el Nicandro Díaz González producer Mañana es para siempre című telenovelláját forgatni, melyben partnere Lucero és Silvia Navarro. Ez a telenovella napjainkban játszódik, ami azért érdekes, mert a színész 2004 óta csak kosztümös sorozatokban szerepelt.

 

 

 

Kép Gabriela Spanic (született Gabriela Elena Spanic Utrera; Ortiz, Guárico, 1973. december 10.) venezuelai modell, színésznő.

 

Gaby Spanicnak három testvére van, Daniela az ikertestvére, Patricia a húga, és Antonio az öccse. A család gyökerei Horvátországba nyúlnak vissza, ugyanis Gaby édesapja, Casimiro Spanic 1947-ben telepedett át Venezuelába.Gaby gyermekkorában arról álmodozott, hogy balett-táncos vagy színésznő lesz. Tagja volt Marjorie Flores balettársulatának, tiniként pedig statisztaként szerepelt különböző sorozatokban.

A gimnázium elvégzése után egy caracasi egyetemen folytatta tanulmányait, pszichológiát és drámát hallgatott 1 évig. Karrierje 1992-ben kezdődött, amikor Guárico államot képviselve részt vett a "Miss Venezuela Internacional" elnevezésű szépségversenyen, ahol elnyerte a "Miss Body" címet. Ekkor kezdődött modellkarrierje, ami számos elismerést hozott Gaby számára, őt azonban a színészet vonzotta.

 

 

 

Kép

Ariadna Thalía Sodi Miranda (Mexikóváros, Mexikó, 1971. augusztus 26.), röviden Thalía, az Egyesült Államokban élő, többszörös díjnyertes mexikói énekesnő, dalszerző, volt színésznő, rádiós műsorvezető és üzletasszony. Az 1990-es években készített tévéfilmsorozatai és latinpop-albumai révén vált nemzetközileg is ismertté, elsősorban Latin-Amerikában és a Fülöp-szigeteken. Énekhangja lírai mezzoszoprán, három oktávos terjedelemmel bír. Eddig öt nyelven (spanyolul, angolul, franciául, portugálul és tagalogul) énekelt; a latin világban népszerűségének köszönhetően elnyerte a „telenovellák királynője” (Reina de las Telenovelas), valamint a „szépség császárnője” (Emperatriz de la Belleza) jelzőket. Egy 2007-es közvélemény-kutatás alapján a harmadik legismertebb nő Mexikóban,egy 2009-es Google-felmérés szerint pedig az egyik legkeresettebb latin művész az interneten.Több mint 25 millió albumot adott el világszerte.

 

 

 

Kép Eduardo Capetillo (Mexikóváros, Mexikó, 1970. április 13. - ) mexikói színész, énekes.

 

Fiatalon beiratkozott Martha Zabaleta színművész képző kurzusára. Karrierje akkor kezdődött, amikor második helyet ért el a Juguemos egy Cantar fesztiválon a Mi grupo toca Rock (A rock zenekar játszik) című dalával. Szerepelt a Grease spanyol színházi változatában is, 1983-ban pedig a Martín Garatuza című szappanoperában főszerepet játszott. 1986-ban Eduardo a Timbiriche nevű zenekar tagja volt egészen 1989-ig. 1991-ben a szóló karrierbe kezdett, kiadta első albumát a Dame Una Noche-t. 1992-ben Baila conmigo című telenovellában szerepelt és kiadta második albumát a Estoy Aquí-t. 1994-ben a Marimar című sorozatban Sergio Santibáñez-t alakította Thalia partnereként. 1995-ben jelent meg harmadik albuma, a Piel Ajena'.

1994 óta, felesége Bibi Gaytán, színésznő, aki egykor szintén a Timbiriche nevű zenekart erősítette, három gyermeke van. Feleségével 1998-ban együtt játszottak a Camila című szappanoperában.

 

 

 

 

Kép Nora Salinas (eredeti neve: Alicia Nora Ortiz Salinas) (Monterrey, Nuevo León, Mexikó, 1976. június 7.-) mexikói színésznő.

Monterreyben született, s szerény körülmények között nőtt fel 5 testvérével (Rodolfo, Jose Luis, Natalia, Gisela, Karla) együtt az amerikai határon fekvő Reynosa városában. Karrierje 1993-ban kezdődött, amikor megnyerte a Miss Taumaulipas címet, majd bekerült a Miss Mexikó verseny döntőjébe is ugyanebben az évben. Színészi karrierje 1994-ben kezdődött egy epizódszereppel. 1996-ban kapta első komolyabb sorozatszerepét, és ebben az évben bezsebelte az El Rostro del Heraldo díjat is. 1997-ben megkapta eddigi talán legnagyobb szerepét az Esmeraldában, ahol Gracielát alakította, majd egy újabb áttörést jelelentő szerepet kapott a Rosalinda című sorozatban. Hírbe hozták Fernando Colungával és Chantal Andere testvérével is, de ezek később csak pletykának bizonyultak. 2002-ben hozzáment Miguel Borbollához, és megszületett első gyermeke José Miguel is ugyanebben az évben. A pár végül 2004-ben elvált.

 

 

Kép Barbara Mori Ochoa (Montevideo, Uruguay, 1978. február 2. – ) mexikói színésznő, modell.

 

Apai nagyapja révén japán vér csörgedezik az ereiben, Montevideo-ban, Uruguay született, de mexikói állampolgár. Két testvére Kenia Mori és Kintaró Mori szintén színésznő. Szülei Yuyi Mori és Rosario Ochoa, Barbara három éves korában elváltak. Kis gyermekkorát Mexikóban és Uruguay-ban töltötte, tizenhét éves koráig Mexikóvárosban élt.

Tizennégy éves korában, amikor pincérnőként dolgozott, Marcos Toledo divattervező modell munkát ajánlott neki. Tizenhét évesen függetlenné vált és az unokatestvéreihez költözött. Tizenkilenc évesen találkozott a színész Sergio Mayerrel, akitől 1998-ban született fia, Sergio, de a pár sosem házasodott össze.

Később tanult az El Centro de Estudios de Formación Actoral-ban tanult. Színészként Al Norte del corazón című mexikói telenovellában debütált. Ezt követően a Tric Tac című szituációs komédiában szerepelt. A következő évben már a Mirada de mujerben játszott. A sorozatban játszott szerepéért megkapta első TVyNovelas díját a legjobb új színésznő kategóriában.

1998-ban megkapta élete első főszerepét, Azult, a Azul Tequila-ban, amelynek társrendezője Mauricio Ochmann volt. Egy évvel később forgatták a Me muero por ti a Miami című sorozatot, amelyben a híres perui színésszel, Christian Meier partnere volt. 2000-ben szerepet kapott egy mexikói vígjátékban, az Inspiraciónban. Később számos telenovellában szerepelt beleértve az Amor descaradot és a magasan minősített mexikói szappanoperát, a Rubí, az elbűvölő szörnyeteg-et, amelyért TVyNovelas díjat kapott. 2005-ben főszerepet kapott a La mujer de mi hermanoban, mint Zoe, a filmbéli férjét Christian Meier alakította, akivel már játszottak együtt a Me muero por tiben.

Barbarát korai stádiumú rákkal diagnosztizálták, de ma már büszke túlélő. Ennek kapcsán szerepelt az UniGlobe Entertainment egyik dokumentumfilmjében, amelyben olyan neves színészek beszélnek a rák elleni harcról és az akaraterőről mint Olivia Newton-John, Diahann Carroll, Melissa Etheridge, Namrata Singh Gujral, Mumtaz és Jaclyn Smith, William Baldwin, Daniel Baldwin, Priya Dutt, akiknek életét érintette a rák és sikeresen kigyógyultak belőle. A film narrátora Kelly McGillis.

 

 

 

Kép  Eduardo Santamarina (Veracruz, Veracruz, Mexikó, 1968. július 9.) mexikói színész.

Színészi tanulmányait a CEA-ban, a Televisa központi színészképzőjében végezte el 1991-ben. Juan Osorio adta meg neki első főszerepét a Marisol című telenovellában Erika Buenfil oldalán, ez a sorozat volt az egyik első, nemzetközi szinten is sikeres mexikói telenovella. Egy évvel később már Emilio Larrosa novellájában, a Salud, Dinero y Amorban játszott főszerepet. Itt ismerte meg a főhősnő személyében Itatí Cantoralt, akivel hosszú és szövevényes szerelmi viszonyt kezdett. 1998-ban a Rencor Apasionado, 1999-ben a Serafín, 2000-ben pedig az El Precio de tu Amor főszerepét játszotta. Szintén 2000-ben összeházasodott Itatí Cantoral-lal. 2001-ben az Szeretők és riválisok (Amigas y Rivales)-ben vendégszerepelt, és ebben az évben születtek meg az ikrei, akiknek keresztanyjuk Thalía. 2003-as sorozata, a Velo de Novia pedig inkább a sorozathoz kapcsolódó botrányok miatt maradt emlékezetes. Eduardo 2004-ben elvált Itatítól és viszonyba kezdett Velo de Novia-beli partnernőjével, Susana Gonzálezzel. 2004-ben szerepet kapott a Rubí, az elbűvölő szörnyeteg című nemzetközileg is sikeres telenovellában. A Rubí, az elbűvölő szörnyetegért a színész megkapta a legjobb férfi főhősnek járó díjat, és bár hasonló sikert azóta sem tudhatott magáénak, 2007-ben a Yo amo a Juan Querendón főszerepe kapcsán elfogyasztott egy harmadik barátnőt is. Mayrín Villanuevával azonban úgy tűnik, végre meg fog állapodni, közös kislányuk, Julia 2009. július 18.-án született.

 

 

 

Kép Marlene Favela született: Silvia Marlene Favela Meraz (Santo Papasquiario, Duringo megye, Mexikó, 1976. augusztus 5.) mexikói színésznő.

Marlene mexikói, spanyol és libanoni származású. A maga 176 centiméterével és gyönyörű alakjával hamar a fotósok kedvencévé vált, kezdetben mint sok más társa, modellként dolgozott. Azonban Marlene többre vágyott, és beiratkozott a Televisa színészképző szakára. Első szerepét 1999-ben kapta Emilio Larossa producertől a Mujeres Enganadas című telenovellában, itt Letíciát alakította. Ezek után sorra jöttek a szerepek, Por tu amor - Szeretni bolondulásig (1999), Infierno en el paraiso (1999), DKA Suenos de Juventud (1999), La casa en la playa - Villa Acapulco (2000), Carita de ángel (2000). A sok mellékszerep után végre eljött Marlene Favela ideje, ugyanis megkapta Lupita szerepét a 2001-es La intrusa - A betolakodó című telenovellában. Ezzel a szereppel lett igazán ismert Mexikóban, a kritikusok áradoztak a tehetségéről. Ezért is történhetett, hogy 2002-ben Salvador Mejia Alendre producer egy fontos szerepet ajánlott Marlenének az akkor induló Entre el amor y el odio című sorozatában. A forgatások alig zajlottak, de megérkezett Marlene nagy lehetősége, Alfredo Swartzh producer aki a Locura de amort is jegyzi, új telenovella előkészületeihez látott hozzá. Mégpedig a nagysikerű Marimart akarta újjá éleszteni. Úgy döntött, a szabadszájú főhősnő szerepét Marlenének adja. Így 2002 közepén Marlene az Egyesült Államokba utazott hogy eljátssza Rosaura Rios szerepét a Gata Salvaje - Vadmacska címre keresztelt sorozatban. Ezzel a szereppel Marlene nemzetközi ismertségre tett, sok országba exportálják még most is, Európában többek között Magyarország, Szlovákia, Csehszlovákia, Szlovénia és Szerbia is bemutatta a sorozatot! A nagy sikerre való tekintettel a forgatások elhúzódtak, így 252 részesre duzzadt a telenovella, és 2003-ban fejeződött be a forgatás. Marlene nem tétlenkedett, visszatért Mexikóba, hogy a Velo de novia című telenovellában eljátsszon egy fontos mellékszerepet. Bár Angeles Villasenor hamar meghal a történetben, mégis fontos a főhősök szerelmének kibontakozásában. 2004-ben szerepet kap a Rubí, az elbűvölő szörnyeteg című telenovellában, ahol Sebastian Rullit próbálja elcsábítani. Ez ott ugyan nem sikerült, de 2005-ben megkapta a Televisától az első főszerepét a Contra viento y marea - A vadmacska új élete című telenovellában, ahol a partnere nem más mint Sebastian Rulli. Ez a telenovella is nagy sikert hozott Marlenének. A lapok kikiáltották Adela Noriega utódjának. Sokak szerint ha tehetségben nem is, de külsőleg nagyon hasonlít Adelára. Marlene a magánéletéről ritkán nyilatkozik, igyekszik eltitkolni azt. 2006-ban a Televisa és a Telemundo közös telenovella előkészületeibe kezdett, és ennek a főszerepét Christian Meierre és Marlene Favelára bízták. Így a misztikus Zorro (Zorro: La espada y la rosa) forgatása 2006 novemberében elkezdődött, és 2007-ben debütál és nagy sikert is aratott a sorozat!

 

 

 

Kép Chantal Andere (született Chantal Fernández Andere; Mexikóváros, 1972. január 25.), mexikói színésznő, énekesnő. A híres argentin író, José María Fernández, és a szintén elismert Jacqueline Andere színésznő lánya. Egy féltestvére van az apja oldaláról: José María Fernández.

Kiskorában balettezni és énekelni tanult, majd később fellépett az osztálya előtt is. 1983-ban már Polót játszotta a Pelota amarillában. Ezután sorra jöttek a színházi fellépések, majd a televízió. Bár nem túl nagy sikerrel, ezért Chantal a zenei karrierjét kezdte építgetni. Összesen 3 albumot készített: 1990-ben megjelent a debütáló album, a Melody, erről két maxi a "Regresa" és a "Virginia". 1992-ben a "Contigo el amor es mucho más", majd 1994-ben a "Sensaciónes" következett. Ekkor figyeltek fel rá igazán, és szerepet kapott a nálunk is sikerrel vetített Marimarban. Ettől kezve olyan telenovellákban játszott, mint a Dulce desafío, Los parientes pobres, El noveno mandamiento, Paula és Paulina, Amor real és Barrera de amor.

 

 

Kép Victoria Ruffo született: Victoria Eugenia Guadalupe Martínez del Río Moreno-Ruffo (Mexikóváros, Mexikó 1962. május 31. – ) mexikói színésznő. A Ruffo a vezetéknév, amit művésznévként használ, valójában anyai nagyapjának a vezetékneve.

 

Victoria színészi karrierjét 1980-ban kezte, amikor szerepelt kapott a Conflictos de un Orvos című telenovellában, Ernesto Alonso irányítása alatt. Karrierjét az Al Rojo Vivo-ban folytatta, amelynek fontos szereplői voltak Alma Muriel, Silvia Pasquel is. 1983-ban Valentín Pimsteíntől lehetőséget kapott, hogy a La Fiera főszerepét játssza.

Ernesto Alonso, Victoria színészi képességeit látva szerepet ajánlott neki a Simplemente María-ban, amely meghozta a hírnevet számára. Számos sikeres sorozatban játszott: María del Carmen (Abrazame Muy Fuerte), La madrastra, Smash Hits.

 

 

 

 

Kép Arturo Peniche született: Arturo Delgadillo (Mexikóváros, Mexikó, 1962. május 17.) mexikói színész. Az 1990-es évek legnépszerűbb mexikói színésze.

 

Évekig küzdött mire színészként elérte a sztárvilágot. A híres Televisa iskolájában diplomázott színészként. Olyan színészek között találta magát, mint Guillermo Capetillo, Andres Garcia, Jaime Garza és Salvador Pineda. Először reklámfilmekben szerepelt.

Az áttörést 1990-ben a Emperatriza című telenovella hozta meg. Majd jött a Maria Maria, ekkor már nagy népszerűségnek örvendett. 1991-ben visszatért Mexikóba és a számára első hazai sorozatban a Valeria y Maximiliano-ban játszott. Hírneve 1992-ben fokozódott, amikor a María Mercedes-ben Jorge Luis szerepét játszotta, Thalía partnereként, akinek ez a szappanopera indította el karrierjét.

Nős, felesége Gaby Ortiz Fascinetto, akitől két gyermeke született.

 

 

 

Kép César Évora született: César Évora y Díaz Gonzales (Havanna, Kuba, 1959. november 4. – ) kubai-mexikói színész.

 

Pályafutását hazájában Kubában kezdte, több mint tíz filmben szerepelt mielőtt Mexikóba ment volna az 1990-es évek elején. A Corazón salvaje szerepe tette ismertté, majd ezt követte 1994-ben a Agujetas de színe de Rosa. 1995-ben megkapta első főszerepét Daniela Romo oldalán a Si Dios Me Quita La Vida-ban.

Főszerepet játszott a Luz Clarita-ban és az Titkok és szerelmek-ben ez utóbbi szerepe tette őt az egyik legnépszerűbb férfi főszereplővé az iparágban. Olyan nagy sikerű produkciókban játszott mint a La Madrastra, a La Virgen esposa, és a Mundo de Fieras. A közelmúltban pedig az Pokolba a szépfiúkkal! és a En Nombre del Amor-ban.

1999-ben szerezte meg a mexikói állampolgárságot.Feleségével Vivian-nal és három gyermekével él együtt. Unokatestvére a híres kubai író: Daina Chaviano.

 

 

 

Kép Jacqueline Bracamontes van Hoorde, Mexicoban azon belül is Guadalajara-ban született, 1979. december 23-án. Miután elvégezte a gimnáziumot Franciaországba költözött, ahol tökéletesen megtanulta a nyelvet. Ezután mégis viszatért Mexicoba, 2000-ben elnyerte a Miss Mexico címet.
Jacqueline tv-s szereplése műsorvezetőként indult, majd 2002-ben, miután elvégezte a CEA, színészképzőjének kurzusait megkapta elsõ szerepét a “Complices al Rescate” címû gyermeknovellában. Két évvel késõbb már fõszerepet kapott, az “Alegrijes y Rebujos“-ban.

2003-as év női felfedezettjének járó díjat is elnyerte a TvyNovelas díjátadón.

Az elismertséget mégis 2004-ben kapta meg, amikor a nagysikerû “Rubi” képernyõre került. Itt a naív és mozgássérültsége miatt félelmekkel teli Maribelt keltette életre, meglepõ õszinteséggel. A szériában legjobb barátnõje, Rubi (Barbara Mori) volt a legnagyobb ellensége is… 2006-ban újra visszatért a Canal de las Estrellasra, ahol is megkapta Guy Ecker oldalán a “Heridas de Amor” fõszerepét. Ez a széria azonban nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, és megbukott.

2008-ban megkapta Rosy Oscompo produernõ legújabb munkájának, a “Las Tontas No Van Al Cielo” a fõszerepét. Itt Candy-t játszotta, a nem hétköznapi fõhõsnõt, aki miután rajtakapta szerelmét nõvérével, eljátsszva a saját halálát és új életet kezd… Azonban ez a telenovella is gyenge nézettségi adatokkal futott, de ennek ellenére a szakma, és a nézõk is tisztában voltak Jacqueline tehetségének nagyságával. Ezért történhetett hogy Carla Estrada neki adta a “Sortilegio” fõszerepét, amiben William Levy volta partnere.